A teljesség sóvárgása - Irodalomtörténeti tanulmányok
nap kiadó kft. | 2019 | MAGYAR nyelvű | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS | 279 oldal
Ennek előrevetítésével csupán azt szerettem volna jelezni, hogy egy-egy korszak irodalomtörténetét nemcsak a megjelent művek sora jellemzi, hanem a csonkítottan napvilágot látott vagy az íróasztalfiókban rekedt kéziratok kálváriája is. Az irodalomnak mint intézménynek a működéséről tehát csakis akkor alakíthatunk ki valóságos képet, ha számolunk a mindenkori hatalom illetéktelen - az irodalom önmozgását fékező, belső autonómiáját sértő - beavatkozásával is. Esetünkben: a pártállami diktatúrának az irodalmi tudatszférát a maga ideológiai törekvéseinek alárendelő szerepével; az irodalomkritika manipulálásával, az elő- és utócenzúra fenntartásával, a hatalmi hierarchia különböző szintjein - alárendelt irányító - szerepet vállalókban állandósult félelem által gerjesztett öncenzúra hatásával - írja a Szerző a kötet "Irodalomirányítás: 1947-1989 című írásában. És persze az öncenzúra miatt sok mű meg sem íródott, tehetnénk hozzá Domokos Mátyással.
Kisebbségi sorsban ezek a politikai megszorítások még élesebben jelentkeznek, bár Cseke Péter erre szinte sohasem hivatkozik... Mintha nem egy másik országban, kisebbségi sorsban történt volna mindez. Egy a nyelv, egy az irodalom, egy a diktatúra - és igen, igaza van!
Az NKA támogatásával
A termék megvásárlásával
299 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | nap kiadó kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2019 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 279 |
| Borító | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS |
| Súly | 330 gr |
| Sorozat | MAGYAR ESSZÉK |
| ISBN | 9789633320846 |
| Árukód | 2723333 / 1181707 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
299 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes







































