Csáth Géza novellái

Künn gyenge dér esett, s az udvar kövei sikamlósak voltak. A lány majd elvágódott.- Haj-né! - sikoltott a fogai között.Az udvar végén röfögött és turkált a koca, amelynek ma leendett a tora.Odament hozzá Maris, és megsimogatta:- No, te is fölkeltél már, kocám, abbahagytad az alvást, ne neked, szegény kocám, levágunk máma, elgyön az az ember a nagy késsel, sutt le a nyakadra, szegény árva.A koca röfögve dörgölődzött a lányhoz, aki csakhamar a mosópincébe sietett, tüzet gyújtott a kondér alá.A januári kemény hideg itt se volt enyhébb, sőt, mintha a fagy befészkelte volna magát a falakba és a padlóba. Marisnak gyengén öltözött, erős, gyönyörű teste mégse didergett. Letérdelt a hideg kőre, fújta a tüzet, és rakta rá a szalmát, a fát, míg csak a tűzhelyen cikázva nem dübörgött a láng. Azután a szakácsnét keltette föl, előkészítette az élesre fent késeket, és visszasietett a tűzhöz. A koca beröfögött a mosókonyha ajtaján, Maris felelt neki:- Bizony, akárhogy beszélsz, leölnek téged máma. Jön a hentes a nagy késsel, beüti a torkodba, sírhatsz, sírhatsz!... (részlet)