Erdőelve meséi

Callmeyer Ferenc képeivel, rajzaival mintegy felszabadította az anyag- ból a táj lelkét. Élnek, lélegzenek a kövek, a sziklák, a templomok, az iskolák és otthonok - feltámadnak, és képzeletünkkel benépesülnek a hajdanvolt várak. El és a költők nyelvével beszél, üzen a magára hagyott, gyö- nyörúséges vidék, s benne testvéreink szólnak; nem panaszkodnak, nem kö- nyörögnek, mert van méltóságuk. 2004. december 5-én nem őket, saját magu- kat alázták meg, akik - sovány kenyérkéjüket féltve - demagóg rémisztgetések nyomán képesek voltak a nem-re. A szív és az értelem csődöt mondott, a nem- zet összetartó szelleme a szélekre költözött. A sebeket - azóta is - folyamato- san gyógyítani kell. A felelős ember teszi a tisztét; kedves barátunk, a jó ügyek pártfogója, Callmeyer Ferenc tudja ezt. A képzőmúvészet eszközeivel megra- gadja és őrzi a szépséget; az értéket a jövő gondjára bízza. A réges-régi név: Erdőelve zengzetes, ízes hangzásával önmagában is érvényes üzenet. „Akinek füle van, hallja." Az erdőnek van elve. Az erdő ereje a fák sokasága és sűrúsége. Nem hagyhatjuk kiritkítani, a cseme- téket tőből kiszakítani. A fák egymás mellett, egyenesen nőnek. Koronájuk az eget célozza, de gyöke- reiket mélyen az anyaföldbe eresztik. Szívósak, a törzseknek tartásuk van. Ha ártó, vagy csak nemtörődöm kezek letördelik az ágakat, új tavaszon új hajtá- sok támadnak. Az erdőt nem lehet megölni - hacsak föl nem perzselik lángszó- róval, le nem tarolják láncfúrésszel. De az erdő- és minden lakója - védekezik. A házak kéményei füstölnek a kemény télben. Abel füstje ez, fölfele száll, és az Isten irgalmasan fogadja. Ez a könyv a remény könyve. Jókai Anna