Növényszervezettani gyakorlatok I.
nemzeti tank. universitas felsőokt. | 2007 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT | 202 oldal
Az ELTE Növényszervezettani Tanszék oktatói régi adósságukat törlesztik e kötet megjelentetésével. A tudományszak egyik hazai alapművének számító (és ugyancsak széles összefogással készült) Sárkány Sándor - Szalai István: Növényszervezettani gyakorlatok 3. kiadása 1966-ban jelent meg, ezt követően további kiadása nyomdatechnikai okokból nem volt lehetséges. A hiány pótlására Bóka Károly és Jakucs Erzsébet 1993-ban közreadta Növényszervezettani gyakorlatok II. címen a virágtalan növények, gombák és virágos növények testszerveződését és egyedfejlődését, valamint a zárvatermők külső morfológiáját bemutató kötetét. Ezt követi most a növényi sejtek, szövetek, szervek felépítésének tárgyalása, valamint az ezt megalapozó mikroszkópos és mikrotechnikai módszertani fejezet.
E két kötet tematikája együttesen átfogja a tanszék által két félévben, heti három órában tartott növényszervezettani gyakorlatok programját, amit az oktatói kollektíva (részben a hagyományok, részben az újabb adottságok figyelembevételével) az 1990-es évek során fokozatosan alakított ki. Abban a meggyőződésben ajánljuk ezt a két (majdan egyesítendő) kötetet az érdeklődők (és érdekeltek) figyelmébe, hogy a gyakorlati képzés minden időben nélkülözhetetlen alapját jelenti a természettudományok művelésére való felkészítésnek.
A termék megvásárlásával
342 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
Kiadó | nemzeti tank. universitas felsőokt. |
---|---|
Kiadás éve | 2007 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 202 |
Borító | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT |
Súly | 340 gr |
ISBN | 9789631959437 |
Árukód | 2119254 / 1019971 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
342 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes