Tükrök árulása

A folyókban, tavakban tótágast álló és átlényegülten tükröződő világ Hrabal egyik kedvenc képe, nem is egy elbeszélésében bukkan fel, némiképp írásművészetét is jellemezve. A roppant hányatott sorsú (volt vasúti forgalmista, ügynök, kladnói vasmunkás, papírhulladék-csomagoló, díszletmunkás) és csak későn publikálni kezdő író életének színterei rendre megjelennek elbeszéléseiben, s nem állnak ugyan tótágast, de éppen olyan valóságosan és mégis lebegtetőn tükröztetik a megélt és jól megismert valóságot, miképpen az a víztükrökben verődik vissza. Komikum és tragikum írásaira oly jellemző összefonódottságába így keverednek szűrreális elemek, a teljesen valószerű színterek így válnak látomásossá, s a különös, ám egytől egyig hiteles alakok ezért keltik azt a benyomást, mintha mind néhány centiméterrel a föld fölött lebegnének. A valóságot a művészet legigazabb módján megjelenítő írásvarázslat részesei tehát a "tündéri realizmus" egyik legnagyobb mesterének olvasói, csoda-e hát, ha összes eddigi könyvének megjelenése napján már hajnalban sorban álltak a cseh olvasók a könyvesboltok előtt, s ha a magyar olvasók is hamar megkedvelték?
A kötetben Hrabal magyarul már megjelent tizenhét, s még le nem fordított tizenkét elbeszélésével összes eddig kiadott elbeszélését adjuk közre.
A Dimitrov-díjas Emil Manovtól mi sem áll távolabb, mint a probléma sematikus egyszerűsítése. Hangja visszafogott, kerül minden pátoszt, mégis felragyogtatja az emberi boldogság és szenvedés gazdag színeváltozásait.