Táncórák idősebbeknek és haladóknak

Egy rendkívül hányatott életű író (jegyzőgyakornok, vasúti pályamunkás, raktáros, távírász, forgalmista, tisztviselő, ügynök, kladnói vasmunkás, papírhulladék-csomagoló és díszletmunkás) roppant színes világából ad ízelítőt a kötet három elbeszélése. Szerzőjük a mai cseh próza legolvasottabb és legtöbb vitát kiváltó írója. Pedig első könyve csak 1962-ben, negyvenkilenc éves korában jelent meg. Elbeszéléseinek legfőbb jellegzetessége az, ahogyan a reális és szürreális elemek, a fekete és fehér, az útszéli és emelkedett, a komikus és tragikus szüntelenül keveredik, ölelkezik, egymásba fonódik bennük. A vén suszter egyetlen végeérhetetlen tücsök-bogár mondata (Táncórák idősebbeknek és haladóknak) így lesz maga az élet színes, zavaros, parttalanul s mindent összemosón hömpölygő áradata. Az unalmában és dévajságában a távírdászkisasszony csupasz ülepét az állomás összes pecsétjével ellátó, majd német szerelvényeket robbantó forgalmista esete (Szigorúan ellenőrzött vonatok) éppen az erős ellentétek együttes fényében hat oly véres-valóságosan. És a szélhámoskodó ügynökök kalandjai (Bambini di Praga 1947), a kalandjaik során felbukkanó mulatságos és megható figurák, a groteszk helyzetek, az egymással feleselő végletek Hrabal ellentéteket szintézisbe fogó tükrében a valóság égi mását mutatva bizonytják, hogy a bonyolult ellentmondásoktól terhes, egyszerre szép és csúnya élet valójában egyértelműen szép.