Magyarország felszámolása - ...és mégis élünk! 5.

Közhely, hogy „korunk a megvalósult abszurditások világa", nem lenne szabad léteznie, mégis létezik. Pontosabban nem is „létezik", „csak fennáll". A létezőnek ugyanis van ontológiai talapzata, korunknak pedig már nincs! Valamikor kiskamaszkoromban jelentek meg a magyar televízióban az első amerikai rajzfilmek. Két dolog maradt meg bennem különös élességgel. Az egyik, hogy a rajzfilmfigurák állandóan rohantak, ami különös, megmagyarázhatatlan és kissé nyomasztó élmény volt. Ma már sejthető, hogy a lusta, elmélázó, merengő, még mindig túlságosan „tradicionális" tempójú perifériák emberét kívánták így felkészíteni a „rohanó tempó", a „modernitás", a „gyorsuló idő", magyarul a pénz forgási sebességét gyorsító öngerjesztő fogyasztás befogadására. A rajzfilmekhez kapcsolódó másik élményem egy abszurd és groteszk mozzanat. A rajzfilmfigurák gyakran a szakadékhoz érve, a fölött, a levegőben is folytatták eszelős rohanásukat. Egészen addig, míg egyszer csak hirtelen megdermedtek maguk alá pillantva - Szűzanyám! -, és már zúgtak is lefelé, hatalmas csattanással földet érve a szakadék mélyén. Korunk embere is egyre inkább ilyenformán tűnik fel számomra. Messze bent rohan már a szakadék felett, és még nem sejthetjük, mikor néz majd maga alá... És mi lesz majd azután...?!