Bodor Ádám

Az utolsó szénégetők

magvető kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  162 oldal

Bodor Ádám kötetbe szerkesztett tárcái 1978 és 1981 közt keletkeztek és az Utunk számára, majd közlésük után hosszú időre "feledésbe merültek", illetőleg a novellisztikusabb darabok átdolgozva bekerültek a szerző novellásköteteibe. 2006-ban, Bodor Ádám 70. születésnapja alkalmából az életműve előtt tisztelgő Székelyföld folyóirat közölte az egyik "elfeledett" tárcát (Az elvtársak üdvözletüket küldik), és ekkor Molnár Vilmos időrendbe szedte és listát készített a kötetben meg nem jelent darabokról. Nem sokkal később Báthori Csaba is összegyűjtötte ezt az anyagot, amit aztán az Élet és Irodalom újraközölt 2007 és 2010 között. Az üde nyelvezetű és humorú, ma is frissnek ható, szépirodalmi igénnyel megformált tárcákban ráismerhetünk a novellák, a Sinistra körzet és Az érsek látogatása összekeverhetetlenül Bodor Ádám-i atmoszférájára, sűrűségére és enigmatikusságára. Bár eredeti szándékuk szerint ezek a tárcák pillanatnyi, időszerű hangulatok, kis ívű történetek elmesélésére születtek, egyben olvasva – könyvformában – őket, sokkalta összetettebb és izgalmasabb irodalmi kaland lehetőségét hordozzák.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 365 Ft

A termék megvásárlásával

236 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magvető kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:162
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly230 gr
ISBN9789631427677
Árukód2214292 / 1070027

Vásárlói értékelések, vélemények

Libri Ajánló
2011. 08. 09.

Nem akarok elmélyülni abban a kérdésben, hogy milyen a viszonyom Bodor Ádám szövegeivel. Legyen elég annyi, hogy tán csodálom, ámde nem szeretem, s képzetem hegyvölgyét nem járja.Holott a sűrű, hideg atmoszféra, a szikár, szorongásos, abszurdba hajló világ pont az én ízlésemre vallana. És mégsem. Vagy inkább: nem egészen.

Azt hiszem, a nevekkel van a baj. Nem kedvelem a beszélő neveket, márpedig Bodornál alapvető funkciója van a neveknek. És ha a nevek mondjuk nem beszélnek, akár Bodornál, akár másutt, hanem csak furcsa, groteszk hangzásukkal mondanak valamit, vagyis mindenképpen jelentésképző szereppel rendelkeznek, akkor sem bírom őket. Egyre kevésbé vagyok képes szeretni a névközpontú prózát, holott irodalmunkban nagy hagyománnyal zuhognak regényeken át a beszélő nevek. Valahogy belefáradtam a Baradlay Richárdok, Pósalaky urak, Vizynék, Tímár Mihályok meg Csuri Jóskák tradíciójába, és ezen a személyes idegenkedésemen nem segít Elvira Spiridon meg a Baba Rotunda-hágó sem. Nem véletlen, hogy én például nem használok neveket. Tudnék erről egész hosszú magyarázatot adni, már hogy pontosan miért is nem, de maradjon ez a házi recept egyelőre saját használatban.

Az utolsó szénégetők című kötet viszont tetszett. A nevek ugyan itt is felbukkannak, a kötet vége felé egyre intenzívebben, megelőlegezve a Sinistra névorgiáját, mégsem záporoznak akkora erővel, mint ott, a későbbi kultuszregényben, más írásokban. Bodor 78 és 81 között született novellisztikus tárcái már magukban hordozzák a későbbi művek fontos jegyeit, többek közt ezért is érdekes, így együtt, egy kötetben olvasni őket. De még fontosabb, hogy az alig 2-3 oldalas kisprózák között olyan szövegekre bukkantam, amelyek kimondottan az én finnyás torkomnak íródtak. A sűrítésnek ilyen fokú töménységét mindig is szerettem, Mészölynél akár, de Örkény egypercesei is felötlöttek. Ezekben a darabokban viszont az abszurd, a groteszk, a fekete hangulat és a remek humor, a tökéletesre csavarozott történet és a jól ismert nagyszerű nyelv olyan szépen, hiánytalanul, mesterien születik meg, hogy nagyon megszerettem őket.

Nem állítom, hogy maradéktalanul elégedett vagyok, hiszen van itt-ott néhány számomra kevésbé izgalmas darab, ráadásul a feszes, novellisztikus írások mellett a kötet végé felé egyre inkább megszaporodnak a személyesebb tárcaszövegek és a visszatérő hősök, motívumok, amely már egy másik, szélesebb medrű szövegvilág felé mutat. De összességében kijelenthetem, nagyon örültem neki, hogy ismét találkoztam Bodor Ádám prózájával. Lehet szeretni vagy kevésbé rajongani, de az kétségtelen, hogy muszáj csodálni és kötelező tanulni tőle.

Hadd soroljam azokat végül, amelyek szerintem a magyar kispróza csúcsain járnak és nekem személyesen is leginkább a szívembe férkőztek: Születésnap, Látogatás, Meghívó, Az aluljáró, Névtelen telefonáló, Frontátvonulás.

És legvégül: ugye sokatmondó, hogy az utolsó szöveg, az Erdei áldás úgy fejeződik be, hogy az asszonyok azt javasolják: adjunk tüstént nevet mind a negyvenkilenc újszülött vadmalacnak.

 

Novics János (boltvezető)


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 365 Ft

A termék megvásárlásával

236 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat