Fejezetek a titói Jugoszlávia korai korszakából
A TITÓI JUGOSZLÁVIA LEVÉLTÁRI FORRÁSAI
történelmi levéltár, zenta | 2016 | MAGYAR nyelvű | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS | 208 oldal
Hasonló témakörben értekezik Vukman Péter is, aki tanulmányában a magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok mellett a pártközi kapcsolatokat is ismerteti. A két ország között a folyamatosan javuló kapcsolatoknak Tito és Sztálin összetűzése vetett véget. Külön érdekes Rajk László koncepciós perének és benne Lazar Brankov szerepének ismertetése. Hornyák Árpád tanulmányában a Jugoszláv Kommunista Párt, illetve a jugoszláv kommunista rezsim kisebbségi politikájának változását boncolgatja. Magyarázatot ad arra, miként menekültek meg a Jugoszlávia határain belül maradt magyarok a német kisebbséget ért kiűzetéstől, valamint minek köszönhető, hogy "csupán" Zsablya, Mozsor és Csúrog lakosságát nyilvánították kollektívan háborús bűnössé. Jugoszláviában - iparilag fejletlen agrárország lévén - a mezőgazdaság háború utáni szocialista átalakítása, valamint kollektivizálása a rezsim alapvető feladata volt. Ennek propagandáját tárgyalja Kovács Csaba, aki munkájában a korabeli sajtóban megjelent írások mellett az események átélőivel készített értékes interjúkra, visszaemlékezésekre támaszkodik. Az 1944-es impériumváltást követően a Jugoszláv Kommunista Párt az élet minden területét felügyelte. Molnár Tibor tanulmányában a járási pártbizottság - a "komitét" - éves jelentései alapján térképezi fel a Zentai járás 1948 és 1951 közötti politikai, gazdasági és társadalmi viszonyait.
Sorozatunk ezen kötetét adaléknak szánjuk azzal a céllal, hogy a szocialista Jugoszlávia történelmének korai szakasza iránt érdeklődők újabb értékes, a legújabb kutatásokon alapuló, magyar nyelvű szakirodalomhoz jussanak. A szerkesztő
A termék megvásárlásával
285 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | történelmi levéltár, zenta |
|---|---|
| Kiadás éve | 2016 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 208 |
| Borító | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS |
| Súly | 569 gr |
| Sorozat | A TITÓI JUGOSZLÁVIA LEVÉLTÁRI FORRÁSAI |
| ISBN | 9788689039054 |
| Árukód | 2701538 / 1167578 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
285 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes












































