Berlász Jenő

Erdélyi jobbágyság - Magyar gazdaság - Válogatott tanulmányok

argumentum kiadó és nyomda kft  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  330 oldal

"Még az első világháború előtt, 1911-ben születtem Budapesten. Felsőfokú tanulmányaimat a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán, történelem szakon végeztem 1931-től 1935-ig. Itt ekkoriban igencsak kiváló professzorok tanítottak. Az újkori magyar történet tanára Szekfű Gyula volt, a középkori magyar történeté Mályusz Elemér. Az újkori egyetemes történelmet Hajnal István, a magyar művelődéstörténetet Domanovszky Sándor adta elő. A történeti segédtudományokat Szentpétery Imre, a kelet-európai történelmet Lukinich Imre tanította. Megvolt tehát minden lehetőségem arra, hogy sokoldalúan képezzem magamat." Az idézet a szerzői előszóból származik, amelyből az is kitűnik, hogy Berlász Jenő a fogalommá vált Domanovszky iskola tagjai közé tartozott. Jeles iskolázottsága, kiemelkedő tehetsége, kitűnő elemző- és íráskészsége, továbbá példás szorgalma révén látványosan emelkedett a tudományos ranglétrán, 1943-ban a Századok c. folyóirat szerkesztője és egyetemi magántanár lett, s mindössze 36 éves volt, amikor a gazdaságtörténet tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki; 1948-ban azonban a professzorok többségével együtt őt is elmozdították állásából. Doktori értekezését a felvidéki Thurzó-birtokok jobbágyságának történetéből írta, majd érdeklődése az erdélyi jobbágyság múltja felé fordult, számos nagyszerű Erdély történetének megértését ma is segítő tanulmány született a feltárt források eredményeként. Társszerzőként vett részt a Kereszténység védőbástyája (a Magyar Művelődéstörténet 3. kötete) megírásában, ipartörténeti munkái a pest-budai kézműipar válságáról, illetve a páratlan sikerű Ganz-gyárról írt tanulmányai a magyarországi gazdaságtörténet-írás nyereségei közé tartoznak. Több szempontból is mértékadó könyvtár- és irodalomtörténeti kutatásait jelen kötet nem érinti. Berlász Jenő tudományos munkásságát a közelmúltban rangos kitűntetésekkel ismerték el, Magyar Örökség Díjjal 1999-ben, Eötvös-koszorúval pedig 2001-ben tisztelték meg.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó argumentum kiadó és nyomda kft
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:330
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly640 gr
ISBN9789634465478
Árukód2208761 / 1064850

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára