Édes anyaföldem!

A magyar nemzet ezeréves életének legszomorúbb tavaszán fogtam e könyv írásába: az első fejezetek egy-két keserű kiszólását ez magyarázza. Azzal az érzéssel ültem íróasztalomhoz, hogy e könyv írói pályám utolsó könyve lesz - halálom után, ha nyilvánosságra kerül - írta önéletrajzi könyvéről Benedek Elek 1920 elején. A gazdag írói életút egyetlen regénye páratlanul izgalmas olvasmány Erdélyről, gyerekkorról, a század eleji Budapestről, írók és szalonok titkairól, képviselőházi vitákról, nem utolsó sorban pedig a szülőföldről és a székely néplélekről. Benedek öt éven keresztül országgyűlési képviselő volt, de politikusként is mindvégig az ifjúsági irodalommal, a népköltészettel és a közoktatással foglalkozott. 1921-ben végleg hazatért Erdélybe, ahol az irodalomnak és az irodalomszervezésnek szentelte idejét.
Úgy állítom ország színe elé a székely népet, amilyennek gyermekifjúságomtól életem alkonyáig láttam: erényeit nem túlozom, hibáit el nem titkolom. Gyermekifjú koromban e népnek élete kedves, mosolygó idill, férfikorom s főképp életem alkonyának idején dráma. Lélekrendítő dráma. A népem élete is, az enyém is. Az olvasó választhat hajlandósága szerint a két könyvre nőtt történet közül: idill az egyik, dráma a másik. Ám jólesnék, ha amazt nem mosolyogná le, emettől nem riadna vissza.