Fordul a szél
artamondo kiadó | 2003 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS | 186 oldal
Ami mindegyikre egyformán jellemző tünet, hogy a katasztrófa bekövetkezéséért határozottan felelőssé tehető a politikai baloldal. Általános jellemző az is, hogy a baloldal képviselői mindegyik esetben következetesen és gátlástalanul becsapták a társadalmat Magyarán hazudtak , és ehhez a tömegtájékoztatás, divatos szóhasználattal, a média nyújtott segítségét, tisztelet persze a kivételnek, a kevés számú jobboldali médiumnak.
Ennek ellenére és ezzel együtt azonban jól felismerhetően kibontakozott egy folyamat, a politikai katasztrófa szellemi és lelki sokkja talpra ugrasztotta a mindeddig meglehetősen álmatagnak bizonyuló polgárságot, amely a leváltott miniszterelnök lelkesítő szavára Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok! viharos gyorsasággal szerveződött hatalmas mozgalommá, s volt képes hosszú távon együtt maradni. Az is érzékelhetővé vált, hogy 2003 tavaszára bár enyhült a nemzeti polgárságban lobogó tűz, de nem hunyt ki mégsem, a láng tartósnak bizonyult. És amikor a hajdani és majdani miniszterelnök kezdeményezésére elindult a mozgalom és a jobboldali politikai pártok összerendeződése egy hatalmas, komplex szövetséggé , amikor tehát világossá vált, hogy a kétségbeesett utcai tüntetések, a rengeteg kisebb és nagyobb találkozó, rendezvény, vitafórum nem volt hiábavaló, mert letisztult és megedződött a nemzeti polgárság ezekben a kétségbeejtő hónapokban, s végre láthatóvá vált az az eszköz, amellyel az emberi igazságosságot és a józan ítélőképességet rendre megcsúfoló újkommunistákat és újbolsevikokat móresre lehet tanítani és el lehet kergetni az ország éléről, akkor egyre többen kezdték érezni azt, amiről a Magyar Demokrata hetilap, amely az itt következő írásoknak helyet adott, már tavasszal hírt adott a címlapján, gyönyörűen táncoló lobogókkal: hogy fordul a szél.
A termék megvásárlásával
95 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 14 x 20 cm |
| Kiadó | artamondo kiadó |
| Kiadás éve | 2003 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 186 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| ISBN | 9632101294 |
| Árukód | 6055175 / 5055174 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
95 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes





















