Szibéria és az orosz Távol-Kelet

Visz a vonat... Különös, borzongató végtelenség. A világmindenség végtelensége is az. Néha fáj, néha egészen nevetséges. Reménytelenül szerelmesen, bután bámulva az éjszakai égbe - olyankor inkább nevetséges. A halálon töprengve meg inkább fájdalmas. És persze reményteli. Hiszen ha van végtelenség, akkor semmi sem egyszeri és megismételhetetlen. Akkor abban a végtelenségben végtelen sok Föld nevű bolygó kering - és végtelen sok magamban ülök a Transzszibériai expresszen, és elmélkedek a végtelenről éppen. Mert a végtelenben végtelen minden pillanat - s akkor nincsen halál. De a legszomorúbb végtelenség mégiscsak Szibéria. Az benne a legszomorúbb, hogy még csak nem is végtelen - és mégis az... Visz a vonat.