Világ világossága
efo kiadó és nyomda | 1991 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ | 148 oldal
Nem látunk embereket a tájon, sem a templomokban. Nem embertelen ez így? Nem! Az ember igenis jelen van, de titokzatos módon. Hiszen csak az ember látja ilyennek a világot. Csak az ember képes meglátni a szépet, vagyis az abszolút ingyenesség átragyogását a kozmoszon.
Kép és szöveg nem alárendelő viszonyban áll egymással: sem a fotók nem illusztrációk, sem a szöveg nem magyarázata a képeknek. Néha talán úgy látszik, az égvilágon semmi köze a látványnak a szóhoz. Mégis van. Olyan ez, mint amit akkor éreztem, amikor autóból nézve a suhanó tájat Maurice Andrét hallgatta, aki trombitáján Bach-muzsikát játszott.
A szépség bárhonnan árad is, egyetlen Forrásból tör elő. Ez tapasztalat.
Az üzenet, a Krisztus által adott kinyilatkoztatás ugyanabból a Forrásból, Istenből ered, mert Isten maga az Igazság, a Szépség és a Jóság.
A pap feladata nem az, hogy felolvassa a Szentírást, hanem hogy Krisztus akarata szerint tanítson élőszóban. Tudjuk, persze, hogy tanításunk, igehirdetésünk töredékes, mert még nem jöttek el a végső beteljesedés napjai. S ez a töredékes igehirdetés itt találkozik a töredékeken átszűrődő isteni ragyogással.
Szemlélődésre szeretnénk benneteket vezetni, mi a két Balázs, úgy hogy közben mi magunk is tanuljuk a szemlélődést, mely az ingyenes szeretet állapota.
A termék megvásárlásával
570 pontot szerezhet
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett díjmentes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 22 x 29 cm |
| Kiadó | efo kiadó és nyomda |
| Kiadás éve | 1991 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 148 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
| Illusztráció | Fekete-fehér fotókkal illusztrálva. |
| ISBN | 9630019264 |
| Árukód | 6368650 / 5367822 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
570 pontot szerezhet
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett díjmentes
















