Bank Barbara  |  Gyarmati György  |  Palasik Mária

"Állami titok" - Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon 1945-1953

l' harmattan kft.  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  118 oldal

Tóth Géza volt a recski tábor legalacsonyabb embere; az egyetlen, aki az emeletes priccsek alsó traktusán egyenesen tudott ülni anélkül, hogy beverte volna a fejét. Korábban a Meteorológiai Intézet egyik vezetője volt. Internálását annak köszönhette, hogy az általa szerkesztett időjárás-előrejelzések egyike másnapra lágy nyugati szellőket ígért, majd a prognózis úgy folytatódott, hogy a következő napokra északkelet felől - azaz a Szovjetunió irányából - fagyos légrétegek betörése várható. Másnap letartóztatta az Államvédelmi Hatóság. A nem meteorológiai hidegháborús légkör éber fürkészei az előjelzésbe csempészett imperialista propagandával, valamint kémtevékenységgel is meggyanúsították. Utóbbinak az volt az alapja, hogy a jelzett napokon valóban egy új szovjet katonai kontingens érkezett Magyarországra, amiről persze senki illetéktelennek nem volt szabad tudnia, és a rádióelhárítás hivatásosai ennek virágnyelven való megszellőztetését hallották ki az időjóslásból. Így lett a recski rabszlengben Tóth Géza ragadványneve Északkeleti Betörés. Van, aki név szerint, van, aki csak az osztályellenség és/vagy rendszerellenség titulussal illetett sokaság egyik névtelenjeként tűnik fel a kötet lapjain. A diszkrimináltak eme második világháború utáni panorámája nem a szorosabb értelemben vett börtönvilág Magyarországon. A börtönbüntetésre ítélteken kívül ugyanis - bírósági bizonyítás nélkül - tízezrek raboskodtak éveken át internáló vagy kényszermunkatáborokban, illetve éltek lakhelyükről száműzve meghurcolt páriaként az internálásszerű kitelepítések zárt táboraiban. Szabadulásuk alkalmával kötelezettségvállalást kellett aláírniuk, hogy mivel a velük történtek - azaz a sorsukat megnyomorító atrocitások - állami titkot képeznek, arról soha, senkinek nem beszélhetnek. Noha ők, a meghurcoltak állnak a leírás középpontjában, kikerülhetetlenül szövődött a történtek felidézésébe az Államvédelmi Hatóság ténykedése, mivel ez a szerv volt a kulcsszereplője - legodaadóbb kiszolgálója és végrehajtója - a Rákosi-kori terroruralom legkülönbözőbb formaváltozatainak. v
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó l' harmattan kft.
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:118
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly730 gr
IllusztrációSZÍNES ÉS FEKETE-FEHÉR KÉPEKKEL
ISBN9789632365886
Árukód2231605 / 1086191

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat