Babics Antal  |  Bajnógel Ferenc  |  Bajor Ferenc  |  Bakos András  |  Csontos Imre  |  Déri Éva  |  Kálmán Béla

Energia a földekről

agroinform kiadó és nyomda kft.  | 1981  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  151 oldal

Libri Antikvárium
A mezőgazdasági termelés fejlesztésében mindig nagy szerepe volt az egyre hatékonyabb biológiai és kémiai anyagok, új termelési módszerek gyors elterjesztésének. Napjainkban az innovációs folyamatok gyorsítása, a versenyképesség növelése szempontjából is a legfontosabb követelmények közé tartozik. A mezőgazdasági vállalatok, intézmények vezetői és szakemberei közül egyre többen ismerik fel az új technológiák alkalmazásának jelentőségét, s ennek következtében az utóbbi években gyorsult a hazai és nemzetközi tudományos eredmények, tapasztalatok gyakorlati megvalósítása. Kedvező, hogy állandóan bővül azoknak a vállalati, termelőszövetkezeti vezetőknek a köre, akik termelő munkájuk mellett kockázat és többletmunka árán is vállalják az új eljárások kipróbálását, alkalmazását, majd az elterjesztés szervezését. Sajnos, vannak olyan vezetők és szakemberek is, akiket még nem győztek meg az élenjárók eredményei, vagy túlzott hagyománytiszteletből ragaszkodnak a kockázatmentes, évtizedek óta begyakorolt módszerekhez. A MEM Mezőgazdasági Főosztálya szervezésében most már másodízben megjelentetett Energia a földekről" c. kiadvány azt a célt szolgálja, hogy megismertesse az új lehetőségekkel a mezőgazdaság területén dolgozó szakembereket, indítékot adjon ahhoz, hogy egy-egy új módszer alkalmazásához hol lehet a szükséges gyakorlati tapasztalatokat, eredményeket megismerni, a módszerek megvalósításához a szervezési segítséget megszerezni. Kiadványunkat azzal a reménnyel ajánlom az olvasóknak, hogy a ma még hitetlenkedők meggyőzését elősegíti, illetve az alkotókészségűeknek pedig biztatást ad a további új, hatékony módszerek kialakításához, adaptálásához.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:16 x 23 cm
Kiadó agroinform kiadó és nyomda kft.
Kiadás éve1981
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:151
BorítóPUHATÁBLÁS
IllusztrációFEKETE-FEHÉR FOTÓKKAL, ÁBRÁKKAL.
Árukód6081824 / 5081509

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Mondókázó mindennapokMondókázó mindennapok