Marcel Proust

Az eltűnt idő nyomában I. - Swannék oldala

Veszedelmes Viszonyok sorozat

atlantisz könyvkiadó kft.  | 2017  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  481 oldal

Az eltűnt idő nyomában befejező része után most az első kötet új fordítására is sor kerülhetett.

Az Atlantisz Könyvkiadó ötödik Proust-könyve egységes fordításban olvasható teljes életművet enged remélni.

"Lehet, hogy a semmi az igazság, és egész álomvilágunk nem létező, de érezzük, hogy akkor ezeknek a zenei frázisoknak, ezeknek a semmihez kötődően létező fogalmaknak is semmisnek kell lenniük. Kihunyunk, de túszként mellettünk vannak isteni foglyaink, akik velünk tartanak, bármi legyen is a sorsunk. Velük pedig a halál sem olyan keserű, nem olyan dicstelen, talán nem is annyira valószínű."

Részlet a fordító utószavából:

" A "Swann-rész" kapcsán feltétlenül szeretném elmondani: az újrafordítást nem az előző elfogadhatatlansága vagy gyengesége indokolta. Gyergyai Albert munkája nem véletlenül vált kultikus szöveggé. A két verzió különbsége leginkább azt bizonyítja, mennyire másként és másnak látunk egy-egy nagy művet mindannyian, akik közeli kapcsolatba kerülünk vele. No meg azt is, hogy változnak az elvárások, a módszerek (...)
Az első kötet az én olvasatomban - és remélhetőleg tolmácsolásomban is - mindenekelőtt a család könyve: azé a közegé, amelyben a nehezen meghatározható életkorú narrátor még csak felnövőben van, alakul, és próbálja a felnőttek elvárásait megérteni, vagy éppen elszakadna tőlük."

Jancsó Júlia műfordító 2015-ben Tengelyi László-díjat kapott.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
5 695 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás

15 000 Ft felett díjmentes

Kiadó atlantisz könyvkiadó kft.
Kiadás éve2017
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:481
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly562 gr
Sorozat Veszedelmes Viszonyok
FordítóJancsó Júlia
ISBN9789639777439
Árukód2700504 / 1166793

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
5 695 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás

15 000 Ft felett díjmentes

Maria Parr: Oskar és énMaria Parr: Oskar és én