John Cure

Az ártatlanság vámszedői - Medúza-krónikák 2.

Medúza-krónikák sorozat

álomgyár kiadó  | 2022  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  379 oldal

A megrendelők bármit megadnak aberrált vágyaik kielégítésért, miközben ebben a világban a lányok csak eszközök, és az életük egy hajítófát sem ér.

Egy kamaszlány holtteste fekszik a budai társasház lakásának padlóján. Az éjszaka leple alatt, a rendőrség helyett csak Huszti Nimród, a titkosszolgálat elhárítótisztje érkezik a helyszínre. Összekötőjétől azt a feladatot kapta, hogy az árnyékvilágban működő titkos csapatával tüntesse el a bűncselekmény nyomait. Csakhogy a férfit felkavarják a látottak, és az igazságérzete sem hagyja nyugodni, ezért titkos nyomozásba kezd. Tudni szeretné, hogy ki az áldozat, és meg akarja találni azokat, akik felelősek a kislány halálért.

Az első nyomok egy nyomorgó borsodi faluba vezetnek. A környékről és a közeli nevelőotthonból már tucatnyi fiatal lány vált az emberkereskedők áldozatává, a szülők és a nevelők mégis úgy tesznek, mintha semmi különös nem történt volna.

Az egyre kockázatosabbá váló titkos nyomozás szálai budai milliárdosok és befolyásos politikusok köreibe vezetnek.

Huszti Nimród a Medúza-krónikák második történetében ismét egy súlyos bűncselekmény nyomába ered. A regény ezúttal a nemzetközi emberkereskedelem és a fiatalkorú lányok szexuális kizsákmányolásának sötét és könyörtelen világába vezeti az olvasót.

John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb pszichothriller írója. A Medúza-krónikák című bűnügyi thrillersorozat kötetei nem hiányozhatnak egyetlen krimi- és thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem!
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Borító ár: 4 999 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Kiadó álomgyár kiadó
Kiadás éve2022
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:379
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly340 gr
Sorozat Medúza-krónikák
ISBN9789635704484
Árukód2760569 / 1209029

Vásárlói értékelések, vélemények

(8 vélemény)
Anikó Kuhl
2024. 11. 04.

Fantasztikus

Anikó Kuhl
2024. 11. 04.

Fantasztikus tartalom, írás stílus


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Borító ár: 4 999 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Évezredek örökségeÉvezredek öröksége