Paul Harding

Apák

 | 2015  | MAGYAR nyelvű

George Washington Crosby élete végén családtagjai körében emlékszik vissza gyermekkorára, apjára és annak apjára, akiknek az életét köszönheti, s azt, amilyenné a neki rendelt idő alatt vált. Apja, Howard Aaron Crosby házalóként kereste kenyerét, szappant, felmosórongyot, gombostűt, mindenféle háztartási csecse-becsét árulva a vidék magányosan és elzárva élő asszonyai számára - nem biztosítva ezzel túlzott gazdagságot családjának. Ám munkája tulajdonképpen csupán mellékes körülmény volt az életében, napjait álmodozva, elmélkedve, a természet és ezen keresztül egy magasabb valóság közelségének keresésével töltötte. Nem is csoda, hiszen az ő apja, azaz George nagyapja lelkész volt, a lélek, nem pedig a gyakorlati élet embere. Úgy is végezte, hogy kifakult az anyagi világból: addig kereste a mélyebb értelmet s a magasabb létezőt, amíg a határok elmosódtak, s ő szinte észrevétlenül átkerült a túloldalra, ahonnan már nem tudott vagy talán nem is akart visszatérni. Howarddal is sokszor előfordult, hogy bepillantást nyert a titkos ajtó mögé, amely a túlvilágra nyílik, s ízelítőt kapott a kozmosz nyers anyagából villámok formájában, amely alkalmakat a korlátolt emberek epilepsziás rohamként azonosítottak. George a halálos ágyán végigtekint ősei életének során, s közben előtűnik a minta, amely apáról apára megnyilvánult, s amelyet ő szintén apja lévén két leánynak, nem akart továbbadni. Egész életében azon igyekezett, hogy apja álmodozó, költői, kaotikus életének ellentéteként megteremtse a racionalitás mérnöki rendjét. Most, a végére érve vele együtt gondoljuk végig, érdemes volt-e. ,,Kevés szerző első könyvéről mondható el, hogy tökéletes lenne... ám a listára most föl kell kerüljön Paul Harding elsöprő erejű regénye... Harding mesterművet alkotott." - National Public Radio.  ,,Paul Harding nagyszerű regényében benne van mindaz, amire az olvasók, az írók és a kritikusok vágynak." - San Francisco Chronicle. Paul Harding 1967-ben született zenész és író. Az Apák az első regénye, amely rögtön a megjelenése utáni évben el is nyerte a Pulitzer-díjat, illetve az elsőkönyveseknek járó Robert W. Bingham-díjat. 2012-ben Harding megkapta a Fernanda Pivano-díjat, amely egy olasz irodalmi díj amerikai szerzők számára. Második regénye, az Enon 2013-ban jelent meg Amerikában. 2010 - Pulitzer-díj, 2010 - PEN/Robert W. Bingham-dí,  The New York Times-bestseller, A szerző díja: 2012 - Fernanda Pivano-díj
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 743 Ft

A termék megvásárlásával

174 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2613551 / 8112291

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 743 Ft

A termék megvásárlásával

174 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power