Keletsirató

Az a suttogás, amelyben felismerni véltem a hangod, egy régi-régi estére emlékeztetett, abban a városban, amely szakadt szúnyoghálós ablakunkon túl lángolt. Eszembe jutott, hogy akkor este, a halál közelsége, cinkosságunk ezzel a halállal szemben felbátorított, s elmondtam neked azt, amit még soha senkinek sem mertem megvallani: a hegyekben megbújó gyermeket és asszonyt, az ismeretlen nyelven énekelt szavakat... Már képtelen voltam elmondani a mi időnk igazságát. Nem voltam sem tárgyilagos tanú, sem történész, és legfőképpen nem bölcs moralista. Csak egyszerűen folytatnom kellett a történetet, amelyet akor félbeszakított az éjszaka, az előttünk álló út, az újabb háború. Belekezdtem, csak arra ügyeltem, hogy hajdani éjszakai beszélgetésünk hangja megmaradjon, a halál közelségében elhangzó szavak higgadt keserűsége.