Andrea Tornielli

Ferenc pápa - Élete, eszméi, szavai

szent istván társulat  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  205 oldal

Libri Antikvárium
2013. március 13-án, európai idő szerint az esti órákban, a világ ezt a nevet visszhangozta. Vajon ki ő, akit a pápaválasztó bíborosok sokak számára meglepetésként a Katolikus Egyház élére emeltek, s aki Assisi nagy szentje után a Ferenc nevet vette fel? Olasz származású, de argentin; jól képzett jezsuita, ugyanakkor Isten Szegénykéjének az útját járja; gyakorolja a népi vallásosság különféle megnyilvánulásait, ám emellett a legmodernebb technikák lehetőségeivel él. Nagy tapasztalattal rendelkező előadó, akinek rögtönzéseit nemcsak a katolikus hívek, hanem a keresők, az elesettek, iskolázatlanok is azonnal értik. A legfőbb méltóság hordozója, aki céltudatosan jó példával jár elöl az egyszerűség megvalósításában, vagyis azt tanítja, amit maga is megél, és megéli azt, amit tanít.
Az életét, eszméit és megnyilatkozásait bemutató könyv megismerteti az olvasót azzal az emberrel, akire hívők és nemhívők egyaránt várakozással tekintenek. A Szentatya szeretetteljes szavai mindenkihez szólnak. Múltjának felelevenített jeleneteit olykor derű és humor járja át, s bár elsősorban az életéről beszél, időről időre önkéntelenül is felszínre hozza a krisztusi tanítás drága kincseit.

ANDREA TORNIELLI görög nyelből és történelemből szerzett diplomát a Padovai Egyetemen. Tizenöt éven át az Il Giornale című napilap Vatikán-szakértőjeként dolgozott, jelenleg pedig a La Stampa napilapnál tölti be ezt a tisztséget, valamint az Il Timone katolikus havilap munkatársa és a Vatican Insider független hírportál egyik megalkotója, szerzője.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 330 Ft

A termék megvásárlásával

133 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:
Méret:13 x 21 cm
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:205
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
ISBN9789632774091
Árukód6361838 / 5361010

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 330 Ft

A termék megvásárlásával

133 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Karády Anna: TalizmánKarády Anna: Talizmán