Andrea Riccardi

Együttélés

MÉRLEG SOROZAT (EURÓPA)

európa könyvkiadó kft.  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  228 oldal

Andrea Riccardi világhírű olasz tudós, történészprofesszor, az idei Nagy Károly-díj kitüntetettje. 1968-ban egyetemista társaival együtt megalapította Rómában a Szent Egyed Közösséget, mely egy kis trasteverei templom után kapta a nevét, és amelynek céljai - a béke, a szegények és az evangélium hármasságának jegyében — Riccardi munkásságát is meghatározták. Az utóbbi években Riccardi figyelnie mindinkább Európa és a világ jövője, a népek és a vallások együttélése felé fordult. "Lehetséges-e együtt élni?" - teszi fel most a kérdést ebben a néhány éve írt könyvében. A választ történelmi és vallási példák, utópisztikus gondolatok segítségével kutatja, de közben nyilvánvalóvá teszi: csakis helytől, kultúrától és helyzetektől nagyon is függő, konkrét válaszok léteznek. Az Együttélés - melynek zárófejezetében Riccardi a népek civilizált együttélésének lehetőségeit boncolgatva, a közös érdekek kultúrájának, valamint a XXI. században kialakuló új kereszténységnek a nevében "mentális forradalmat" hirdet — alapkönyv: egy nemzetközileg elismert nagy tekintély rendkívüli alaposságában is igen olvasmányos, érdekes munkája.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:228
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly210 gr
Sorozat MÉRLEG SOROZAT (EURÓPA)
FordítóLukácsi Margit
ISBN9789630788144
Árukód2204959 / 1060479

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat