Andrassew Iván

Csapdalakó

fapadoskonyv.hu  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  468 oldal

"Ezek a lények jól röpülnek, de viszonylag nehéz testük miatt csak nagy nekifutás után képesek a levegőbe emelkedni. Ha megpróbálják, nem is kell a szárnytőre csapni, elég, ha csak eléjük tesszük a rudat, máris megzavarodnak, lépést tévesztenek, és a földön, a havon maradnak. Ha eleget lépdeltek, akkor pedig egyszerűen behúzzuk a rudakat és hagyjuk őket elrepülni.(Aztán a rudak végére mézgát kenünk, hogy azzal szedegessük össze óvatosan a véletlenül lehullott angyaltollakat. Most kilójáért akár egymilliót is adnak a feketepiacon.)" - (Részlet az Az angyalnyom című novellából.) "A királyság a sikethez hasonlít, aki csak olyan erdőben érzi jól magát, amelyikben tudja, hogy csönd van. Meg veremben, meddő bányában, házmélyi ágyban, vastag takarók alatt. Egy vakhoz, amelyik csak a sötétben nem alszik, és a lámpák melegétől is fél. A királyság hozzád hasonlatos, ha siketek és vakok élnek a házadban, valamint hülyék és nyomorodottak, buták és elvetemültek. És nem jóság van benned, hanem csak békesség, vagy már az se. Egyszerűen csak megfáradtál, és már csak azért óvod a rendet, mert semmi nincs, amiről azt gondolod, hogy jobb volna másképp. Várod a vakságot és a siketséget, a leprát és a belülről rágcsálkodó vérmeket, az agyad töppedését, és mosolyogsz, csukott szemmel, mint aki szerelmeskedve ébred." - (Részlet a Peremkirályság című novellából.)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 096 Ft

A termék megvásárlásával

309 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó fapadoskonyv.hu
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:468
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly580 gr
ISBN9789633293904
Árukód2220274 / 1109158

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 096 Ft

A termék megvásárlásával

309 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára