Angyalok lázadása

Anatole France nagy kedvvel és fantáziával emeli be a fantasztikumot szatíráiba az egykori Swift és a majdani Bulgakov rokonaként. A pingvinek szigetében az emberré váló madarak történelmét írja meg, majd az 1914-ben megjelent Angyalok lázadásában a rebellis égiekét. Mi lenne - teszi föl a kérdést az író -, ha az Úr ellen egykor elbukott angyalok újabb kísérletet tennének, s férfi és női alakban megjelennének a századfordulós Párizs lakói közt, velük együtt fuldokolva a baj és szenvedés tengerében. És persze a szerelmi szenvedély, a testiség viharaiban.
Anatole France (1844-1924) hosszú s az utolsó pillanatig aktív irodalmi működését 1921-ben ismerték el Nobel-díjjal. Az indoklás szerint briliáns írói pályafutásáért, letisztultan fennkölt stílusáért, lenyűgözően franciás szellemiségéért és mélységes humanizmusáért ám e dicsőítő jelzőknek szinte soha nem látszott megfelelni. A fennkölt stílust keresztülírta mély, szociális aggódása, humanizmusáért - Zolával együtt - meghurcolták a Dreyfus-perben, franciás jellegét kétségbe vonták, amikor a világháború idején nemzetietlen és tántoríthatatlan pacifista volt, humanizmusa a baloldalra vitte, de a forradalomtól mást várt, mint illett volna. Mindeközben megírta csodálatos regényeit, amelyekről időről-időre hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig a Thaisz, a Lúdláb királynő, A vörös liliom, A pingvinek szigete, a Jeanne dArc élete, az Angyalok lázadása olvasmányos remeklések.