Vendégváró Dubrovnik

"Ez a föld olyan áldott, lakói nemes szívűek, keményen dolgoznak, műveltek - ez a civilizáció kicsi oázis a barbarizmus közepén" - így lelkesedett Alexandra Lauriston, Napóleon tábornoka, aki 1806-ban foglalta el seregeivel Raguzót. Benyomásai ma is helytállóak. Dubrovnik páratlanul gyönyörű, lakói csöndesek és békeszeretők, de a balkáni háború miatt a nyaranta idelátogató turisták, akiktől léte függött, egyszerűen elmaradtak. Most viszont már nyugodtan ellátogathatunk ebbe a "kicsi oázisba" Dubrovnik XV. és XVI. századi aranykorában a művészetek és tudományok központjaként vált híressé, ezért is nevezték "horvát Athén"-nek. Dinamikusan fejlődő városállam volt, befogadott németeket, katalánokat, görögöket, olaszokat, zsidókat és muszlimokat - lényegében bárkit, aki hajlandó volt tanulni és dolgozni. A kényelem és gazdagság reményében tömegesen vándorolt ide a szárazföldi területek szegény lakossága. S bár a hőn óhajtott raguzai állampolgárság senkit nem illatett meg automatikusan, az orvosokat, mérnököket, tudósokat, mesterembereket, művészeket, ügyvédeket, térképészeket, építészeket és tengerészeket különösen szívesen látták. Az ő örökségük ez a sok kincset, műemléket őrző szép, kőből épült város. Dubrovnik éghajlata tipikusan mediterrán: nyaranta meleg és napos; télen pedig hideg, bár a hőmérő higanyszála szinte sosem süllyed fagypont alá. Ősszel és télen a város mögött emelkedő Srd-hegység mészkő tömegei védik az észak, felől fújó bóra ellen. Dubrovnik növényzete is jellegzetesen medi-terrán, ciprus-, mirtusz-, leánder- és fenyőligetekkel tarkított. A Dubrovnik névről azt tartják, hogy a tölgyerdő ősi, helyi elnevezéséből származik, bár a hegyoldalak mára kopárabbak, mint egykoron voltak. Az évszázadok során a rómaiak, a bizánciak, a szaracénok, a velenceiek és az itt élő emberek tarolták le az erdőket, hogy a kivágott fák törzséből hajókat építsenek.