Miháél, Miháél

A népszerű izraeli író sok vitát kiváltott regénye az ötvenes évek Izraelében játszódik. A korszak ugyan az országépítés romantikus hőskora, de Oz műve éppen ezt a mítoszt leplezi le: Hánná, a narrátor a kisszerű mindennapiság, a bénítóan szürke hétköznapok formájában, az őt lassan és alattomosan hatalmába kerítő neurózis folyamataként éli meg ezt az időt. A hőskorszak romantikája, az országépítés kalandja kívül marad az életén, neki csak az érdektelenség jut, amelynek megtestesítője a férje, Miháél, ez a végtelenül rendes, tisztességes és áldozatkész, de vagy talán éppen ezért Hánná szemében rettenetesen unalmas ember. Hánná ugyanis valamiféle modern izraeli Bovaryné: emlékei, álmai romantikusak, azaz a kaland és az érzékiség ösztönei törnek fel benne egyre kényszerítőbb erővel, s kerülnek szembe elfojtott életével. Az álmok logikáját követő rendben kavarognak benne az olcsó, néha szélsőségesen szentimentális emlékek gyerekkora kedvenc hőseiről, Sztrogoff Mihályról, Nemo kapitányról és a többiekről. S látomásainak még fontosabb elemeként megjelenik és felnő benne vele együtt az a két arab kisfiú, akikkel kislány korábban együtt játszott. Noha a valóságban bizonyára valamelyik menekülttáborban nyomorognak, Hánná kényszeres fantáziaképeiben az életerő, a kaland jelképeivé válnak, s amikor képzeletben odaadja magát nekik, ezzel mintegy szimbolizálja azt az elfojtott bűntudatot, amellyel az író szerint minden izraelinek szembe kell néznie.