Alminahatra titka

aposztróf kiadó  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | FÉLKARTON  |  210 oldal

Dr. Kathy Winsent feltűnően szép egyetemi tanárnő, emellett egyiptológus, és régészeti szaktekintély. Egy reggel nem várt telefonhívást kap egy ismeretlentől, aki segítségét kéri kutatásához a legendás alminahatrai ékszer után. Kathy először szakmai kíváncsiságától vezérelve, később mindinkább az idegen - Richard - iránti vonzalmának engedve, elfogadja az ajánlatot. Négy másik kutatóval kiegészülve összejön a kis csoport, mely megkezdi a keresést Dél-Amerika dzsungeleiben a nyakék és egy titkos tekercs után, mely teljesen felforgatja a tanárnő életét.
Egy rivális kutatócsoport is az ékszer nyomába ered, akik rossz célra akarják felhasználni annak - a hiedelmek szerint - természetfeletti erejét. Kathy számára nem sok menedék van az ismeretlen és félelmetes környezetben, ellenségek veszik körül, s még saját társai között is áruló rejtőzik. Egyedül a feleségét elvesztett Richard szolgál neki támaszul.
A dolgok olyan irányt vesznek, hogy talán már kevés egy földi halandó segítsége. A nyakéknek valóban hatalma van. Megismerünk egy ősi világot, amelyben ez a hatalom tartott rendet, azonban valami véglegesen elromlott. Kibontakozik szemünk előtt a jó és a rossz örök háborúja a szellemvilágban, melynek megoldását mégis csak egy ember tudja szolgáltatni. Az ő erején és döntésén múlik a világ sorsa, s ez az ember Kathy.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó aposztróf kiadó
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:210
BorítóFÉLKARTON
ISBN9789638859433
Árukód2398534 / 1110969

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power