Almási Tibor

A Patkó Imre gyűjtemény

rómer flóris művészeti és történeti  | 2000  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  568 oldal

Az említett gyűjtemény megteremtője Patkó Imre, újságíró, történész, aki az ötvenes években a Magyar Rádió külföldi adásainak szerkesztője, majd a Távirati Iroda munkatársa volt. A 60-as és 70-es években Pekingben, Londonban és Párizsban teljesített szolgálatot és korai, 1983-ban bekövetkezett haláláig főszerkesztője volt a Nemzetközi Szemle című folyóiratnak. Patkó Imre az 50-es évek végén jutott arra az elhatározásra, hogy műtárgyakat fog gyűjteni. Kezdetben érdeklődését a két világháború közötti magyar képzőművészet jeles képviselőinek (Kassák Lajos, Kádár Béla, Derkovits Gyula, Egry József, Mednyánszky László stb.) alkotásai keltették fel, ám ezt követően mindinkább a kortárs hazai festészet és grafika irányába fordult, aminek eredményeként gyűjteménye olyan művészek egyedi és sokszorosított alkotásaival gyarapodott, mint Kondor Béla, Tóth Menyhért, Korniss Dezső, Bálint Endre, Gyarmathy Tihamér stb.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó rómer flóris művészeti és történeti
Kiadás éve2000
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:568
BorítóKEMÉNYTÁBLA
ISBN9789637207228
Árukód2802885 / 1236569

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Pásztohy Panka: Momó és Max - Éjjel alszik a nap?Pásztohy Panka: Momó és Max - Éjjel alszik a nap?