Rákosztály

1955 márciusában vagyunk valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov (aki viszolyogva fekszik be a közemberek közé, és az az elve, hogy mindenki bnös, ha megvakarjuk) és Kosztoglotov, aki az egyetemrl a háborúba került, onnan a Gulagba, s szabadulása után most még a rákkal is meg kell küzdenie.

A rákosok kórtermében a szovjet társadalom jellegzetes képviseli fekszenek: egyesek, a hatalom kiszolgálói félnek a lassanként beinduló változásoktól, a személyi kultusz leleplezésétl, mások reménykednek, hogy igazi olvadás kezddik, s az ország testérl visszahúzódik a rákos burjánzás: a táborok, a sztálinizmus, az embertelen diktatúra. S közben csodás gyógyulásról álmodoznak talán az orosz népi gyógyászat, a nyírfagomba segíthet, ha a hivatalos orvosoktól már nincs mit várni.

A Rákosztály sok szempontból önéletrajzi m. Maga Szolzsenyicin 1953-ban szabadult a lágerbl, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedésérl.
A Rákosztály-beli Kosztoglotovban saját életének ezt a pár évét írta meg: küzdelmét a súlyos betegséggel, s küzdelmét azért, hogy a lágerben töltött évek után értelmet találjon életének.

1968-ban a The Times irodalmi melléklete jelentette meg elször a Rákosztály néhány részletét, amely Oroszországban (mint ahogy nálunk, Magyarországon is) csak a kommunista rendszer összeomlása után jelenhetett meg.