1767-ben a nyugat-afrikai Gambia egy Dzsuffure nevű falucskájából fehér rabszolgavadászok elrabolnak egy Kunta Kinte nevű tizenhét éves mandinka törzsbéli fiatalembert. Milliók sorsában osztozik - minden amerikai néger ősapja rabszolga-kereskedők hajóin vitorlázott át Amerikában, ahol adták-vették őket, mint a barmot; nemigen akadt olyan rabszolga, aki mindkét szülőjét ismerte, nemhogy ősei életéről tudott volna.
Alex Haley családja alighanem páratlan kivétel. Az író elhalványult családi hagyományok, egy-egy, nemzedékek során féltve megőrzött és szájról szájra adott afrikai szó és mitikus őse, az afrikai sugárzó erejű emléke nyomán nekivágott a történelem dzsungelének, hogy ösvényt vágjon benne magának, vissza őseihez. Alex Haleynek sikerült a szinte lehetetlen. Tízesztendei nyomozás után ott állt Dzsuffuréban egy ősöreg néger, a falu évszázados szájhagyományának ismerője előtt, aki végeérhetetlenül sorolta neki ősei nemzedékeit:
"Akkortájt, mikor megjöttek a Király katonái, Kunta, a legidősebb fiú elindult az erdőre fát vágni... és senki nem látta többé...
Megállt bennem a lélek - írta Haley -, mozdulni se bírtam. Ez az öreg, aki egész életét ebben az isten háta mögötti afrikai faluban élte le, semmiképp nem tudhatja, hogy szóról szóra azt mondta, amit kisfiú koromban oly sokszor hallottam Tennessee-ben, nagyanyám henningi verandáján!... Az afrikai, aki "Kin-té"-nek nevezte magát, "kó"-nak hívta a gitárt, "Kambi Bolongó"-nak a virginiai folyót; és elrabolták, mikor dobnak való fát vágott a faluja közelében!
...Lelki szemeim előtt, mint a vetítővászon, elmosódottan megelevenedett, amit fajtám millióinak sorsáról olvastam. Ezreket raboltak el egyenkint, mint ősömet, Kuntát, de összehasonlíthatatlanul többen voltak, akik éjnek idején, sikoltozva ébredtek a fölgyújtott, rabszolgavadászoktól körülvett falvakban. Az életben maradt, munkaképesnek látszó foglyokat nyakuknál fogva egymáshoz szíjazták, és hosszú, nemegyszer mérföldes menetoszlopba sorakoztatták. Elképzeltem, hányan haltak meg a tengerparthoz vezető gyötrelmes menetben, s hány embert, már lépni is gyöngét hagytak hátra, hogy nyomorultul elpusztuljon. Aki elért a tengerpartra, azt megborotválták, bezsírozták, megvizsgálták minden létező testnyílását, legtöbbjét tüzes bélyeggel is megjelölték. Elképzeltem, hogyan ütlegelték, vonszolták őket a csónakok felé; hallani véltem sikolyaikat, látni, hogy tíz körömmel kapaszkodnak az anyaföldbe, s hogy végül már a part homokját harapják, végsőkig, kétségbeesetten ragaszkodva Afrikához. Lepergett előttem, hogyan tuszkolják le őket, ütlegek és szidalmak közepette a bűzös hajóűrbe, hogyan láncolnak oda minden embert a priccséhez, olyan sűrűn, hogy sokszor még hanyatt sem fértek el, csak oldalt, mint a dobozban az élükre állított kanalak...
Hadd mondjam el; férfi létemre nem szégyenlem: valahol mélyen zokogás támadt bennem, kúszott egyre följebb, míg ki nem tört; kezem arcomra tapasztottam, és hangosan bömböltem, ahogy kicsi gyerek korom óta még soha. Elsirattam én akkor a történelem minden döbbenetes kegyetlenségét, embernek ember ellen elkövetett valamennyi gaztettét, az emberiségnek ezt a legnagyobb szégyenét..."
Haley könyve a szabadnak született afrikai ősapa s az ő leszármazottainak, rabszolganemzedékeknek története; egy amerikai néger család hőskölteménye - tényekből, dokumentumokból, történelmi adatokból, családi emlékezetből szőtt olvasmány.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
