Nagyon is emberi remény

Az 1840-es évek: Olaszország még nem egységes nemzetállam, négy fiatal keresi a boldogabb jövőt: egy árva fiú, akit szent együgyűsége gátol, egy kifinomult érzékekkel és intelligenciával rendelkező nő, egy festő, aki könnyűvérű arisztokrata hölgyek portréit festi és Garibaldi ezredes, az érzéki Aninha szerelmes tekintetével láttatva. Alessandro Mari nagyívű regényt ír a fiatalságról. A test, az elme, egy nemzet fiatalságáról. Egy nagyszabású népi történelmet.

Alessandro Mari (1980) Milánóban él. Kiadói lektorként és ghostwriterként dolgozott, Thomas Pynchonről írta a disszertációját, jelenleg fordít és néhány országos napilap kulturális rovatának munkatársa. Írói pályáját a Troppo umana speranza (Túlságosan is emberi remény, Feltrinelli, 2011) című regénnyel kezdte, mellyel más fontos díjak mellett 2011-ben elnyerte a Viareggio Rpaci-díjat, kedvező fogadtatásra talált a kritikusok és a közönség körében egyaránt. Azóta egy újabb regénye és egy gyerekkönyve is megjelent a Feltrinelli kiadónál.

Lukácsi Margit (1965) Budapesten él, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Olasz Tanszékének adjunktusa, XIXXX. századi olasz irodalmat tanít. Számos műfordítása jelent meg, 2008-ban az Olasz Köztársaság Nagykövete Az olasz kultúráért emlékplakettel ismerte el munkásságát.