Egy élet története

Néha elegendő a dohos szalma bűze vagy egy madár vijjogása, hogy belehajítson a messziségbe, önmagam feneketlen mélységébe. Aharon Appelfeld, az író vall így, aki a második világháború kitörése idején hétesztendős volt, egy asszimilálódott csernovici zsidó család gondosan óvott, Ervin nevű kisfia. Gyerekkora egyetlen éjszaka leforgása alatt ért véget. Édesanyját németek és románok mészárolják le, halálsikolyát maga is hallja.

Amikor a gettóban töltött hónapok és az ukrán sztyeppéken átvezető halálmenet végén megérkezik a lágerbe, apjától is elszakítják. Ervinnek ekkor sikerül megszöknie bemenekül az erdőbe. A magányos kisfiú, akit csak állatok vesznek körül, elrejtőzik az erdő mélyén, de aztán megindul az esőzés, és egyre erősödik a hideg. Ervin parasztházakba kopog be, és keresztény árva gyereknek adja ki magát. Hamarosan csaknem teljesen elfelejti szülei arcát, hajdani otthonát. A háború hat hosszú-hosszú esztendeig tart. Befejeződése után a fiú egy darabig ideiglenes táborokban él, ahol csalók, csempészek és tolvajok dolgoztatják az odasodródott gyerekeket. Aztán egy szép napon egy hajó Palesztinába viszi. Egyedül, nyelvtudás nélkül érkezik a tizennégy éves kamasz, aki mindenét elveszítette, akinek mindent elölről kell kezdenie. Ebben a megrendítő, bölcs és költői műben Aharon Appelfeld mai szemmel tesz tanúságot életének arról a szakaszáról, és az azt követő harcról, amelyet az emlékezés vív a feledéssel, a beszéd a hallgatással. Ez a könyv a zsidó irodalom egyik igazán nagy alkotása.