Ady Endre  |  Role Zenekar

Role zenekar - Ady - CD-melléklettel

HANGZÓ HELIKON

helikon kiadó  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  36 oldal

Örömömre szolgált, mikor megtudtam, hogy nyolc csíkszeredai fiatal rockzenész, egy hosszú tél minden szabadidejét arra áldozta, hogy hosszan lapozta Ady poros verseskötetét. Már önmagában az, hogy fiatalok egymásnak verseket olvasnak a mai rohanó világban, nagy dolog, de ők nem álltak itt meg, hanem dalt is költöttek a számukra legtöbbet jelentő versekhez. Majd elkezdődtek a próbák, a vég nélküli erőfeszítések, hogy nyolc ember egyet akarjon! Céljuk, síppal, dobbal, gitárral és még ki tudná felsorolni, hogy hányféle hangszerrel, a mai fiatalok számára még inkább érthetővé tenni a csodálatos gondolatokat, érzelmeket, hangulatokat, melyeket talán az Erdély földjén születettek közül Ady Endre tudott a legszebben megfogalmazni, kimondani. A kedves zenehallgató tisztsége, hogy eldöntse, mennyire volt eredményes ez az embert próbáló erőfeszítés. Számomra mindenképpen a legszomorúbb dolog, ha azt látom, hogy a mindennapok pora, szemete elfedi az elődeink által megfogalmazott értékeket. Nem vagyok zenész, de meghajtom fejemet minden erőfeszítés előtt, mely a történelem hullámverésében jövő újabb és újabb generációk számára hallhatóvá teszi azokat az értékeket, melyekben egy nép önmagára ismerhet. Ezekkel a gondolatokkal ajánlom a Role együttes Ady című albumát. Kisebb testvéri szeretettel: Böjte Csaba - (Előszó)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó helikon kiadó
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:36
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly210 gr
Sorozat HANGZÓ HELIKON
IllusztrációSIKLÓDY FERENC ILLUSZTRÉCIÓI
ISBN9789632272917
Árukód2219565 / 1075720

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára