A. B. Jehosua korunk egyik legjelentősebb prózaírója, akit már sok nyelvre lefordítottak. Izraeli író. S ez az ő esetében jóval többet jelent, mint Izrael államban születni és ott élni. Még ha nem is tudnánk, hogy régi jeruzsálemi szefárd családból származik, akkor is egéreznénk, hogy a földhöz és a városokhoz nemcsak nemzeti vagy akár bibliai, hanem nagyon is személyes reminiszcenciák fűzik. Jehosua remek elbeszélő. Azok közé a modern prózaírók közé tartozik, mint a késői Thomas Mann, akik úgy tudnak olvasmányosak maradni, hogy nem térnek vissza a 19. századi regény típusához. Ő sem szövegeket ír, hanem elbeszél, olyan emberek életéről, akikkel azonosulhatunk, vagy akiknek sorsában, mint tükörben, saját lehetséges, ha nem is valóságos sorsunkra ismerhetünk. Teszi ezt anélkül, hogy magára öltené a mindent tudó narrátor köpönyegét. Jehosua szekuláris író, a vallásnak nincs helye a világról való gondolkozásában, kivéve, ha olyanokat ábrázol, akiknek van. Ugyanakkor egész írói gondolkodását meghatározóan befolyásolták a bibliai narratívák.
A bibliai elbeszélésekben valaki mindig útra kel. Azaz: útra hívásnak engedelmeskedik. Valami felé tart vagy valami elől menekül, mint az ősapák és ősanyák, vagy mint Mózes. Útra kelnek, és visszajönnek. Nos, Jehosua minden regényében alapvető az út, az útra kelés, az utazás mozzanata. Az útra kelés mindig keresés. A másik keresése vagy saját magunk keresése, ami Jehosuánál - a Bibliához hasonlóan - egyre megy.
Heller Ágnes
