A magyarokhoz - Prózaantológia

magyarországért, édes hazánkér  | 2000  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  1700 oldal

Libri Antikvárium
"A magyarokhoz!" Berzsenyi Dániel két versének is ezt a címet adta, és ehhez hasonlóan a Magyarországért, Édes Hazánkért Kiadó két kötete - a verses után most a prózából álló is - szintén ezt a címet viseli. Az ezredforduló és ehhez kapcsolódóan a magyar millenium alkalma, aktualitása jegyében sajátos "hívószó" ez a cím sok ember - írók, költők, államférfiak, főpapok, történészek, kutatók, és mások, talán most először megszólalók - számára. Mi az, amit e hívó szó hallatán, ebből az alkalomból megfogalmaznának, miről, kiről szólnának, kit idéznének. Milyen tartalmak kívánkoznak ki belőlük ez igazán egyedülálló ünnep alkalmából. Kísérletnek, szociológiai felmérésnek is érdekes vállalkozás.
Valószínűleg sok hasonló szándékú könyv, összeállítás, válogatás lát napvilágot kétezerben a fenti törekvések jegyében. Több kiadó is egybegyűjt egy-egy csokorra valót a millenium kapcsán születő gondolatokból. Nyit egy-egy "fogadót" azok számára, akik úgy érzik, mondanivalójuk van az ünnep alkalmából. Sárvári Varga Márta is ezt tette. Szélesre tárta kiadója "fogadóját", udvarát, szinte minden lehetséges terét. Mintha az anyák "kijön az én házamba?" szavai kíséretében tárná szét karjait, szinte mindenki számára, aki szólni szeretne.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 855 Ft

A termék megvásárlásával

85 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:
Méret:14 x 20 cm
Kiadó magyarországért, édes hazánkér
Kiadás éve2000
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:1700
BorítóPUHATÁBLÁS
IllusztrációNéhány fekete-fehér képpel
ISBN9630039656
Árukód6260818 / 5259990

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 855 Ft

A termék megvásárlásával

85 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Közel 1000 szórakoztató történet a nyárra Közel 1000 szórakoztató történet a nyárra