Szántó Dániel

A három törvény

alexandra könyvesház kft.  | 2025  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  448 oldal

Bécs, valamikor a közeljövőben.
Egy fiatal fiú feldarabolt holttestét találják meg a Humanoid nevű MI-kutatóintézet alapítójának irodájában. A biztonsági felvételek eltűntek, komolyan vehető gyanúsított alig akad - legalábbis emberi. A szálak egyre inkább az intézet által gyártott, emberszerű robotokhoz, a humanoidokhoz vezetnek, azokhoz a fejlett, MI-alapú gépekhez, akik a működésüket szabályozó három törvény szerint nem árthatnak embernek. Elméletben.
A nyomozásba bevonják Várnay Benettet is, az egykori nyomozót, akit elnöki kegyelemben részesítettek hosszú börtönbüntetése után. Benett idegenként mozog a mesterséges intelligencia uralta világban: elutasítja a technológiát, de kénytelen szembenézni annak mindent átható befolyásával és a társadalom torzulásával.
Ahogy egyre mélyebbre ás a szövevényes ügyben, Benettnek rá kell jönnie: a kérdés már nem az, hogy egy gép képes-e ölni, hanem hogy ezt miként lehetne bebizonyítani?
Szántó Dániel új regénye, A három törvény nyomasztóan valószerű sci-fi krimi, amely húsba vágó kérdéseket tesz fel az ember és gép között húzódó határról, a döntési szabadságról, és arról, vajon kié a felelősség, ha a teremtett lény túlnő a teremtőjén?
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Borító ár: 5 999 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Kiadó alexandra könyvesház kft.
Kiadás éve2025
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:448
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly568 gr
ISBN9789635829842
Árukód2795195 / 1233017

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

(2 vélemény)
Boróka Boróka Gyöngy
2026. 09. 02.

Nagyon izgalmas és fordulatos olvasmány volt, amit végig élveztem. Szántó Dániel ismét bizonyított, nálam egyértelműen kedvenc lett.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Borító ár: 5 999 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Tedd rendbe a lelkedTedd rendbe a lelked