Zuhanás

A tér másik oldalán volt egy étterem, tálcás kajáló, oda mentünk ebédelni, onnan meg a koleszba tanulni. Leckeírás, könyvolvasás, magolás. Mi a barátnőmmel leginkább az erkélyen szerettünk tanulni, ott ha megunta az ember a betűk összevisszaságát, akkor elnézett az utcára és bámulhatta kikapcsolódásképpen a vidám vagy éppen civakodó embereket. Jókat vidultunk és szórakoztunk rajtuk. Én éppen a könyvembe mélyedtem az ágyon, amikor barátnőm bekiáltott az erkélyről: ,,Gyere ki! Ezt látnod kell! Ilyet fogadjuk, még nem láttál!" Izgatottan szaladtam ki és néztem le az utcára. A túloldalon két srác ballagott. Mindkettőnek hosszú haja volt, az egyik biciklit tolt. Nadrágjuk szára szűk volt, pulóvereik színesek. Elmélyülten magyaráztak egymásnak szélesen gesztikulálva. A nap sugarai élesen szűrődtek át a fák ágai között, emlékezetesen megvilágítva elmémben ezt a pillanatot. Csak bámultam lefelé, mellkasomban melegség áradt szét és nem szóltam. Szíven ütött ez a jelenség, amelynek szőke, hosszú haja volt, kék-fehér csíkos csőnadrágja, barna, lelógó pulóvere. Figyeltem, ahogy a kezével kisimítja a haját az arcából és hevesen magyaráz valamit a társának. A negyedikről nem hallottam a szavakat, de még így is éreztem meggyőző erejüket. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez az amit keresek, ez való nekem, ehhez vonzódom... de vajon mi is ez?