Zágon felé

A tenger zúgott. Október havának közepe lehetett s Bercsényi Miklós, a fölkelt hadak egykori vezénylő-generálisa palotájának üvegvirágos, mór ablakain török fülek előtt szokatlan zene verődött ki. Hetykeség és bánat volt a zene dallamában... Harmadik lakodalmát ülte a főtábornok nemrég elhúnyt második felesége, Csáky Krisztina grófnő fiatal társalkodónőjével, Kőszeghy Zsuzsánna hajadonnal. Odabent, a freskós terem egyik rejtett sarkában a Barna Mihály hazai cigányai fújtak töröksípon és húztak hegedűkön valami enyhe szomorúságú táncnótát. Honi ruhákban voltak a barna legények s mialatt zengett a táncdal, a pulykatorkú Bercsényi öreges fürgeséggel lejtett a nóta ütemeire és míg meg-megcsördült halkan a sarkantyú ja, oldalán suhogó selyemben s szemérmesen libegett a kis Zsuzsi... Nem lehetett mondani világszépének, de takaros és vonzó személy volt kissé pisze orrocskájával, szöszke hajával, valamint almapiros arcocskájával. Azt viszont tudta róla mindenki, hogy tiszta erkölcsön szerint élt eddigi húsz esztendeje alatt.