Wilhelm Meister vándorévei

európa könyvkiadó vállalat  | 1985  | kemény kötés  |  538 oldal

Libri Antikvárium
,,A tanulóévek - ez viszonyfogalom: megkívánja a korrelátumát, a mesterséget..." írta Schiller Goethének a Wilhelm Meister tanulóévei-nek befejező munkálatai idején. Annál is inkább így vélhette, mivel a főhős nevében, a ,,Meister"-ben, amely ,,mester"-t jelent, szintén benne foglaltatott a mesterré válás ígérete. A folytatás mégsem lett közvetlen folytatás. A Vándorévek tulajdonképpen önálló mű, amely a Schiller megkívánta korrelátuma ugyan a Tanulóéveknek, de nem annyira tanonc és mester, hanem inkább a klasszicista századvég és a XIX. század kapitalizálódó első harmadának viszonylatában. A regény alcíme: ,,A lemondók" fejezi ki híven a Tanulóévek-hez képest történő változást. A Vándorévek-ben már nem a személyiség minden oldalú, harmonikus kiművelése a cél, hanem a közösségbe való beilleszkedés. Wilhelm Meister és társai tulajdonképpen a klasszicizmusnak arról az illúziójáról mondanak le , hogy mesterré válhat az ember önmagában is mint minden lehetőségét valóra váltó individuum. A munkamegosztás szükségének és a közösségi igényeknek a belátása nyomán Wilhelm beéri azzal, hogy hasznos hivatásra talál a seborvoslásban.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - karcos borító
Kiadó európa könyvkiadó vállalat
Kiadás éve1985
Oldalak száma:538
Súly1000 gr
ISBN2399958116269
ÁrukódSL#2111637875
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes