Hafsah Faizal

We Free the Stars - Csillagszabadítók

 | 2025

A fiú ereiben sötétség csörgedezett.A lány csontjait erő itatta át. A Sharron zajló csatának vége. Az Arz elesett. Bár Altairt foglyul ejtették, Zafira, Nasir és Kifah a Szultán Helyőrsége felé tartanak azzal az eltökélt szándékkal, hogy befejezzék a tervet, amelynek a végrehajtását még Altair lendítette mozgásba: visszahelyezni az Ősi Nővérek szívét a kalifátusok minaretjeibe, hogy ezzel végre egész Arawiyában helyreállítsák a mágiát. De sem erőforrásokban, sem szövetségesekben nem dúskálnak, és a birodalom minden zuga retteg az Éjszaka Oroszlánja visszatérésétől.   Miközben a zumra próbálja kitalálni, hogyan taszíthatnák le a trónról az embert, aki a legnagyobb veszélyt jelenti Arawiyára, Nasir azért küzd, hogy megtanulja kordában tartani az ereiben keringő mágiát.    Zafira egy teljesen másfajta sötétséggel harcol: azzal, ami a Jawarattal létesült kötelékén át szivárog a lelkébe, és ami emberi hangon dünnyög hozzá, ezzel az őrület határára és egy olyan káosznak a peremére kényszerítve őt, amelyet a lány nem akar rászabadítani a világra.   Nasirnak és Zafirának fogytán az ideje, és ha helyre akarják állítani a rendet, azért hatalmas áldozatokat kell hozniuk. A lenyűgöző regény a kétrészes Arawiya homokja című sorozat zárókötete a sikerszerző, Hafsah Faizal tollából.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Kiadói ár: 4 190 Ft

A termék megvásárlásával

419 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2025
Belelapozás epub mobi
Formátum EPUB MOBI
ISBN9786156407498
Árukód3-85561

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Kiadói ár: 4 190 Ft

A termék megvásárlásával

419 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Reggő Dániel: Viking vér - Vazul fiaiReggő Dániel: Viking vér - Vazul fiai