Világ hava - Válogatott versek

Szilágyi Domokos (1938-1976.) FÜLSZÖVEG Szilágyi Domokos, a romániai és az egyetemes magyr irodalom újabb kori garabonciása 1988-ban lenne ötvenéves; és tizenkét éve halott. Túlélésre termett pedig: önmaga tudott maradni változó körülmények, poétikák és veszélyek között. Természete szerint reneszánsz kedélyű, jóra-rosszra nyitott személyisgű és kínjában mókázó ember volt - egy bezárkózó tájban, öngyötrő közérzetű korban, amikor a játékot bűnnek tartják. Kisebbségi ember volt, aki az egyetemességre vágyik. - Költészetében még sincs hősiesség, csak tágasság és remény. Az erkölcsi nagyság nála hétköznapi: a túléléshez szükséges erőt jelenti. Ünnepi talapzatra emeli a banalitást, hogy kitessék igazi mérete, gúnyol, sajgón fintorog, de sose érzeleg. Ahhoz túlságosan fáj és szeret. Megdöbben minden felismeréstől. - Egy anyanyelévt imádó, azt gyerekként csócsáló ember volt, aki múltját, veszélyeztetett jelenét és kétes jövőjét érze meg a nyelvben és a versben. Így, többfajta kettősség között alakult ki nemzetiségéhez hasonló túlérzékenysége. "Akit a sorsa meg akar tartan: / síriglanreményben ég el, / Akit a sorsa el akar veszteni: / megver tehetetlenséggel" - írja. Ez volt igazi betegsége, a tehetség tehetetlensée. mely mindennel öszeütközik, végül önmagával is. Felszikrázik akkor, ragyog és elég. Közben ránk világít.