Vihar és ragyogás I-II

,,Bármit meg fog tenni, amit akarnak tőle..." - Te nem vagy szűz. Julia, a fölötte égő sötét szempártól megigézve megrázta a fejét. - Ez csökkenti az értékedet. De a hajad, ha megmossuk és bekenjük kenőccsel, úgy fog csillogni, mint a reggeli napfény. A szemed igazi boszorkányszem: képes tönkretenni a férfiak lelkét. A tested olyan kecses, mint egy gazella, gyöngéd szimmetriája szinte énekel. Egy ilyen ritka szépségben a nagy férfiak meg fognak bocsátani egy kis hibát. És ha mégsem, akkor majd fizetnek mások azért a dicsőségért, hogy ilyen újdonságot mondhassanak a magukénak. Julia nem válaszolt. Rabszolga volt, és semmi reménye sem maradt a szabadulásra. És élni akart. ,,A férfiak elkényeztették..." ,,Égő tekintete megbabonázta környezetét..." A férfi karjai olyan izmosak voltak, mint az acél. Julia megpróbált elhúzódni tőle, de az szorosan magához ölelte. - Hagyj békén - suttogta a lány könyörögve, és kezét nekifeszítette a mellkasának. - Soha. soha, amíg élek - felelte Rud, és csókkal fojtotta el a tiltakozást. Már túl késő volt bármit is tenni ellene. Julia úgy érezte, valami furcsa távolságba süllyed minden.