Massimo Motta

Versenypolitika - Elmélet és gyakorlat

gazdasági versenyhivatal versenykultúra központja  | 2007  | keménytábla, védőborító  |  665 oldal

Libri Antikvárium
Massimo Motta könyve az első olyan magyar nyelven is elérhető mű, amely rendszerbe foglalva tárgyalja a versenypolitika gazdaságtanát. A piacelmélet irodalmát és új elemzéseket felhasználva tanulmányozza a kartell- és más horizontális megállapodások, a fúziók, a vertikális szerződések, a kiszorító árazás, a versenytársak kizárása, az árukapcsolás és az árdiszkrimináció kérdéseit. Velük kapcsolatban versenypolitikai javaslatokat is megfogalmaz. A könyv az elmélet és a gyakorlat összekapcsolására törekszik: gyakran hivatkozik jogesetekre, jó néhány részletes esettanulmányt mutat be. Egyaránt szól a versenypolitikával foglalkozó gyakorlati szakembereknek, egyetemi hallgatóknak, jogászoknak és közgazdászoknak. Nemcsak tankönyv - amely jól használható az egyetemi alapképzés haladó kurzusain, valamint a felsőbb fokú képzés első évében -, hanem egyben a versenypolitikai kérdéseket érthetően és szabatosan tárgyaló szakkönyv is. Az egyes fejezeteket feladatok és azok megoldásai egészítik ki. A könyvet a modern közgazdaságtanban kevésbé jártas olvasók is haszonnal forgathatják, a főszövegben szereplő gondolatok formalizálását ugyanis a szerző külön módszertani pontokban tárgyalja.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
szép, újszerű
Kiadó gazdasági versenyhivatal versenykultúra központja
Kiadás éve2007
Oldalak száma:665
Súly500 gr
ISBN2310011927202
ÁrukódSL#2112222613
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték