Popper Péter

Várj, amíg eljön az órád (Rekviem Indiáért)

saxum kiadó  | 2005  | keménytábla, védőborító  |  210 oldal

Libri Antikvárium
India szelleme tízéves koromban érintett meg. Azóta vágytam arra, hogy odajussak. Úgy éreztem, dolgom van Indiában. És mint minden igazán fontos dolog az ember életében, ez is megvalósult. Talán ez India legfontosabb tanítása az én számomra: Ne sirasd, ami nem jött el hozzád, vagy amihez te nem érkeztél el idejében. Ebből tudhatod, hogy nem volt megírva sorsdöntő találkozásotok az Élet Könyvében - vagy a karmádban, ahogy tetszik. Nem vagyok Ázsia-rajongó. Nem hiszem el, hogy a Távol-Keleten boldogabbak, egészségesebbek, harmonikusabbak az emberek, közelebb élnek a teremtés műhelyéhez, mint bárhol a világon. Nem hiszem, hogy aki a saját hazájában - ahová talán nem véletlenül született - nem találja meg a szellemi útját, idegen kultúrában megtalálja. Terentius híve vagyok, aki kétezer évvel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy: csak égboltot vált, nem lelket, aki áthajózik a tengeren. Nem akarom, hogy megtérj a hinduizmushoz, Buddhához, a dzsain Mahavirához, sem a jógát mai formájában öntő Patandzsalihoz. Én csak mesélni akarok Indiáról, minden objektivitást elhessegetve és szélsőséges szubjektivitással arról, ami ott közel jött hozzám. Vagy talán nem is Indiáról szól a mese, hanem magamról, arról, hogy mivé nőtte ki magát az, ami éppen hatvan évvel ezelőtt, Selva Raja Yesudian mester pesti jógaiskolájában kicsírázott bennem.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel 2026.07.06-tól

díjmentes


Szállítás 2026.07.06-tól

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - könyvtári
Papír védőborítója kissé sérült!
Kiadó saxum kiadó
Kiadás éve2005
Oldalak száma:210
Súly300 gr
ISBN2310024060590
ÁrukódSL#2113174070
Kötéskeménytábla, védőborító

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel 2026.07.06-tól

díjmentes


Szállítás 2026.07.06-tól

15 000 Ft felett díjmentes

Aktív élmények a nyárra - AkcióAktív élmények a nyárra - Akció