Vadászok, vadászotthonok 2.

"Márai Sándor azt írta valahol, hogy egyetlen ember bensőségesebben érdekli, mint egy világváros, vagy akár egy egész világrész. Most már én is így gondolom. 'Felfedező útjaim' már hosszabb ideje embertől emberig vezetnek, mert Szophoklészt idézve -, sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb. Negyvenöt éve vagyok újságíró. Írtam tudósításokat, riportokat, publicisztikákat, de a legkedvesebb műfajom a portré volt, és mindmáig az is maradt. A portré egy személy képmása. Egy pillanatfelvétel, mely megragadja a múló időt, s mely ugyanakkor táji, családi, sőt történelmi hátteret is vetít az arckép mögé. Az irodalmi portré, természetesen, nem csupán arról szól, akiről írják, hanem magáról az íróról is. Már a portré alanyának kiválasztása is sokat elárul a portré készítőjéről. És aztán a kiindulópont, a hangnem, a kérdések és aztán azok a vallomások, melyek óhatatlanul felszínre kerülnek egy őszinte beszélgetés során -, még többet elmondanak az íróról. Éppen ezért tulajdonképpen minden portré kettős: az egyik arc éles körvonalakkal, a másik elmosódottabban, de mégis egyértelműen felismerhetően látszik a képen. Magamról is mesélek, amikor másokról írok." (Békés Sándor)