Újhartyáni képeskönyv

,,Minden fának akkora a gyökérzete, mint a lombozata. A gyökérzet nem látszik, az a mi múltunk, de ha ezt a gyökérzetet elvagdossuk, a fa kidől. Tehát nekünk nagyon fontos kötelességünk a történelmet ismerni" - mondta Nemeskürty tanár úr. Ezzel a könyvvel - melynek Újhartyáni Képeskönyv címet adtunk - tisztelgünk múltunk, őseink, történelmünk előtt. Hétszázharminc éve, 1276-ban említik először oklevélben településünket, atyáink pedig 230 éve szentelték fel templomunkat. Könyvünkkel e kettős jubileum évét is szeretnénk ünnepibbé tenni. Van még egy örökre megőrzendő dátumunk: 1764. Ekkor telepedtek le itt, ezen a történelem viharaiban elnéptelenedő helyen sváb őseink, eresztettek mély gyökereket, hogy aztán - máig ható módon, az egymást követő generációknak követendő mintát adva - rövid idő alatt felvirágoztassák falunkat. A tűnő idő foszló emlékei közé természetszerűleg a hőskorból csak egy-két tárgyi emlék kerülhet be, képiek mintegy száz év óta. Képeskönyvünkkel - mely a fotográfia kezdetétől az ötvenes évekig tárja elénk falunk egykorvolt mindennapi életének állóképpé merevült pillanatait - rájuk, a múló idők rostáján áthulló, de szellemüket itt hagyó ősapáinkra, -anyáinkra is emlékezünk. Miközben a ma élő utódok lapozgatják, forgatják az Újhartyáni Képeskönyvet, látni fogják, hogy milyen gyorsan válik múlttá, emlékké az ember. És az emlékek is milyen gyorsan elhalványulnak. Sok esetben már csak egy-két embert ismertek a képet adományozók, és bizony sok emberről nem is tudtuk megállapítani, ki is volt valójában. E könyvben találnak néhány üres oldalt is. Azt kérjük, ide helyezzék el a család számára legkedvesebb mai képeket - hiszen a maiak is (sajnos) egy emberöltő alatt emlékké válnak: harminc-negyven év múlva unokáik, déd- és ükunokáik e képekről tudják felidézni az ősök - a ma élők - arcát. A képeskönyv utolsó fejezete a mai Újhartyánt ábrázolja. Nem - mint a korábbi fejezetek - a ma mindennapjait (azt majd gyerekeink, unokáink gyűjtik össze a most még üres oldalakon), hanem annak csak kereteit. Járja át a könyvet lapozgató érdeklődőt az a jóérzés, öröm, ami a képeskönyv összeállításában résztvevőket is átjárta a munka folyamán: hiszem, hogy ennél szebbet nem is kívánhatok Önöknek. Ajánlom ezt a képeskönyvet apáink, anyáink emlékének, minden hajdan volt és mai újhartyáni polgártársamnak, rokonaiknak, barátaiknak - éljenek bárhol a világban! Újhartyán, 2005. adventjében