Tüzeléstan

A könyv gerince javított, hátsó borító foltos. Korunk tudományos-technikai ismereteinek gyorsütemű fejlődése a Föld energiatermelési és -felhasználási struktúráját folyamatosan formálja, alakítja. Egyre jelentősebbé válik a magenergia, a regeneratív energia, s eközben növekvő ütemben termelik és használják fel a fosszilis energiahordozókat is. Az állandóan növekvő energiaigény a Földön 1980-ban 10 milliárd t egyezményes tüzelőanyag felhasználásához vezetett, 2000-ben pedig várhatóan 18 milliárd t-át tesz ki. Míg az 1980. évi felhasználás során 90%-ban részesedtek a fosszilis energiahordozók, a 2000. évre várhatóan 70% lesz a részarányuk. Ezt a hatalmas tömegű szenet, kőolajpárlási terméket és földgázt nagyrészt kazánokban, ipari kemencékben égetik el a legkülönbözőbb technológiai folyamatok hőszükségletének megteremtéséhez. A tüzelőanyagok általánosan elterjedt felhasználási módozatait, úgymint a tüzelésüket, az elgázosításukat, a kigázosításukat és a termikus oxidációjukat együttesen tüzeléstechnikai folyamatnak nevezik. A tüzeléstechnikai folyamatok korszerűsítése permanens feladat, s ennek egyik feltétele az elméleti ismeretek elmélyítése. Ehhez fokozott kutatási tevékenység szükséges. A kutatások eredményeképpen számos összefüggést tárnak fel napjainkban is, amelyek pl. a szénhidrogének égésmechanizmusának megismerését, a kemencékben lezajló hőcserefolyamatok intenzívebbé tételét, a hőátadási folyamatok matematikai leírását, ill. számítását stb. segítik elő. Ezek birtokában lehet a konstrukciókat - az elégetőberendezéseket, a hőcserélő tereket - úgy korszerűsíteni, hogy azokban nagyobb hatásfokkal, racionálisabban értékesíthessük az energiahordozókat. Mindezekből adódik, hogy a tüzeléstan ismeretanyaga sok vonatkozásban megújult, s hogy a korábbi ismereteinkre építve egyre újabb és újabb összefüggések feltárására kerül sor a kiterjedt kutatási tevékenység révén. Az információcsere felgyorsulása pedig lehetővé teszi a frissen szerzett ismeretek feldolgozását és hasznosítását.