Levente Péter

Túlélőtréning 3D 1.-3. 1. Természet 2. Teatrum 3. Transzendens

magánkiadás  | 2020  | papír / puha kötés  |  496 oldal

Libri Antikvárium
1983-ban, negyven évesen döbbentem rá, hogy éretlen felnőtt vagyok. Elsőként feleségemtől kértem bocsánatot 15 éves házasként. Azóta törökszem érett felnőttségre, lelki-szellemi-materiális értékek egyensúlyozásával, a magatartáskultúra összkontinensi küzdőterén. Hitem szerint a világmegváltást Valaki már magára vállalta. Ő ad bátorságot, hogy azon a négyszögölön, ahol éppen én is tartózkodom, igyekezzek több örömöt szerezni, mint bánatot okozni, több hasznot hajtsak, mint kárt tegyek. Te, feleségem, az 50. házassági évfordulón így biztattál: "Az utolsó húsz év miatt megérte az első harminc." Eddigi tapasztalataimat osztom meg érett felnőttségre vágyó jobbkezes és balkezes felebarátaimmal, három munkafüzetben. Esténként pedig a tükörbe, aztán a feleségem szemébe nézek, hálát adva a Teremtőnek útmutató, a Kísértőtől oltalmazó, vétkeimért megbocsátó szeretetéért. Csodás hétköznapokon szolgálhatok, és az ünnepeimet sem hagyom elszürkíteni. A három kötet elolvasásával és aktív tovább gondolásával Péter bátyó útitársává szegődhetünk az érett felnőtté válás göröngyös útján: természetes adottságaink által determinált ösztönlényből a világ színpadán ügyeskedve boldoguló észlénnyé, s ha nem állunk meg itt, végül kiteljesedett társaslénnyé válva. Utunkat hármas egységek sora szegélyezi: test, szellem, lélek; önszeretet, feltételes szeretet, feltétel nélküli szeretet; megismerés, ráismerés, felismerés; viselkedés, magaviselet, magatartás. Életünk e három dimenziója közti egyensúlyra törekvés a magatartáskultúra célkitűzése.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magánkiadás
Kiadás éve2020
Oldalak száma:496
Súly1799 gr
ISBN2310010855230
ÁrukódSL#2112987900
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Új nyelv, új lehetőségekÚj nyelv, új lehetőségek