Tudósok a megismerés színterein - A romantikus tudományok és a 18-19. századi tudós-sztereotípiák

gondolat kiadói kör  | 2012  | puhatáblás, ragasztókötött  |  300 oldal

Libri Antikvárium
Ezzel a kötettel befejező részéhez érkezett négyrészes sorozatunk, amely a 18-19. század fordulójának egyes filozófiai, tudományos, irodalmi és képzőművészeti jelenségeit kívánta bemutatni. Az itt szereplő tanulmányok többsége - éppúgy, mint korábban A romantika terei, a Göttingen dimenziói és A középkor vetületei című kötetekben megjelent írásoké is - a kora romantika és a német idealizmus kialakulása kapcsán megsokasodó diszciplináris kölcsönösségek és tematikus átfedések feltérképezését tűzte ki céljául. A tanulmánygyűjteményben szereplő filozófiai szempontú megközelítések főként a konstellációkutatás módszereit alkalmazzák, a tudománytörténeti vizsgálódások konceptuális keretét pedig a romantikus tudományok fogalma képezi, illetve az a Nicholas Jardine által kidolgozott fogalmi apparátus, amely elsőként tette lehetővé a pozitivizmus reprezentánsai által zavaros időszaknak minősített kora 19. század történeti-hermeneutikai aspektusú értelmezését.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 000 Ft

A termék megvásárlásával

600 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó gondolat kiadói kör
Kiadás éve2012
Oldalak száma:300
Súly300 gr
ISBN2310014726260
ÁrukódSL#2112209680
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 000 Ft

A termék megvásárlásával

600 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Berka Attila: Gryllusok Berka Attila: Gryllusok