Kristóf Ágota

Trilógia (A nagy füzet - A bizonyíték - A harmadik hazugság)

cartaphilus kiadó  | 2013  | keménytábla, védőborító  |  475 oldal

Libri Antikvárium
A magyar származású, Svájcban élő szerző messziről pillant vissza a hazai történelmi tájra, melynek nyugtalanító díszletei között megdöbbenten cudar körülmények között cseperedik két gyerek - talán éppen ő és testvére irodalmi másai. A felzaklatóan nyers, ugyanakkor lenyűgözően őszinte történet azt kutatja, vajon csírázhat-e emberség a történelem által végletesen embertelen létformába lökött szereplőkben, akiket elszakít egymástól a magyar forradalom, és csak felnőttként találnak újra egymásra. A közben eltelt évek során groteszk, keserű szerelmek, súlyos megpróbáltatások révén sodródnak sorsuk beteljesedése felé. Agota Kristof, azaz Kristóf Ágota szenvtelenül kimért, mondhatni férfiasan szikár prózanyelven megszólaló könyve tíz évvel ezelőtti megjelenésekor kisebbfajta irodalmi szenzációt keltett. A kötet hetek alatt elfogyott, és néhány hónap múltán már készült a színházi változat. Azóta számos magyar és külföldi társulat állította színpadra komoly sikerrel ezt a megrázó, olykor szívfacsaró művet, mely az ezredforduló emigráns irodalmának talán legkiemelkedőbb írása.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
szép,megkímélt, szinte olvasatlan állapotú példány.
Kiadó cartaphilus kiadó
Kiadás éve2013
Oldalak száma:475
Súly319 gr
ISBN2310010952199
ÁrukódSL#2113094776
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes